2016. november 26., szombat

Zöld ajtódisz az adventi időszakra

Csak motoszkált a fejemben a nemrég mutatott fonott fenyőfa alakú ajtódisz. Szép, jó is, de kicsit sterilnek éreztem. Igy miután bejártam a környező réteket, megszületett ennek a kizöldelt változata, többet is fontam. Egyet bevittem a szakköröseimnek mintának, vittem hozzá egy nagy köteg borostyán ágat, tiszafa hajtást (nem nyalogatni !), tuja ágakat. A mintát kiakasztottam a szakkörös ház ajtajára, a másik két ajtódiszből egyet a jövő héten viszek ajándékba, egy meg talán marad nekünk.


És ha már mindjárt december lesz, akkor jöhetnek a rénszarvasok is !


A baloldalit hántolt vesszőből, a párját zöldvesszőből fontam.
 

Egy kiállitás képei

A Hagyományok Háza idén is megrendezte a végzős kosárfonó, nemezkészitő OKJ-s hallgatók kiállitását, ahol most ráadásul az idén oktatói fokozatot elérők munkáit is bemutatták.




Mint oktató, igy kerültem én is ide a kosaraimmal, sajnos csak ez a pár kosár maradt meg az oktatói vizsgára készitett remekművekből, a többi már  új gazdára lelt.




Egyik kedvencem a jobboldali fedeles, amelyet hántolt és hántolatlan vesszők spirálisan tekeredő   mintája diszit. (bocsánat a nem túl jó fotóért, telefonnal készült és minden becsillant) Ő biztos, hogy marad nálam!

 

2016. november 7., hétfő

Az idei első fenyő

Tudom, hogy most még a kertek alatt oson, de minden nappal egyre jobban közeleg a Karácsony! Nemsokára kinyitnak az adventi vásárok, felcsendül a Jingle Bell és jön a sütögetés ideje.

Hoztam egy egyszerűen megfonható fenyőfa alakú diszt, mérettől függően akár ajtódisznek, akár kisebb méretben karácsonyfadisznek is elkészithető. Ha valaki az utóbbit szeretné, most még időben van, hogy többet is megfonjon.

Ha sétáltok a szabadban és vörös somvesszőt láttok vagy esetleg vizpart közelében fűzet, amelyik már elhullajtotta a levelét, akkor tegyetek próbát. Hajlitsatok meg egy vékonyabb, még nem fás vesszőt, ha a csuklótok köré lehet tekerni törés nélkül, akkor alkalmas. Mivel az elkészitett disz alkalmi lesz, nem baj, ha az ünnepek utánra kicsit összeszárad. Ha ezt el akarja kerülni valaki, akkor a szedett vesszőt pihentesse legalább 2 hétig hüvös, de száraz helyen.

Természetesen hobbiboltban vett peddignádból is el lehet késziteni, akkor azt csak pár percig kell áztatni, fonható és nem szárad össze. Nagyon kevés peddignád elég ehhez.


A fonás menete egyszerű:
Hajlitsátok meg a csúcsánál (de ne törjön meg!), hagyjátok meg jó hosszan és egy vékonyabb szállal sövényfonással kezdjétek el a csúcstól lefelé fonva. Ha van pár fonat, akkor be lehet csúsztatni 2 pót szálat és a sövényfonást innen úgy kell folytatni, hogy mindegyik vesszőt belefoglaljuk. Ha elkészült a kivánt méret, akkor levágjuk az egyik szélső vesszőt, a másikat pedig megtörve behajlitjuk és a végét újra hajlitva bedugjuk a fonatba. A szárnál hasonlóan kell eljárni.

Jó munkát kivánok hozzá!